Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szomatodráma

 

A TEST BÖLCSESSÉGE  -  SZOMATODRÁMA

 

A szomatodráma egyszerű, játékos, kreatív, érzelmekben gazdag, felismerésekben bővelkedő, sok örömmel és érintéssel járó, könnyen átadható és elsajátítható terápiás módszer, amit dr. Buda László pszichiáternek köszönhetünk.

 

illuzio-4.jpg

A csoportos szomatodráma játék a résztvevők egyikének  testét érintő témáBÓL indul, aki a játék főszereplője lesz. A drámajáték során a csoport többi résztvevőjét kérjük meg, hogy képviseljék a főszereplő testének érintett részeit.

A test részeinek interakciói és folyamatai elevenednek meg elsőként a színpadon. A térbe történő 'kivetítés' segítségével a belső külsővé, láthatóvá, tapinthatóvá és mélyebben átérezhetővé válik.

A játék során a szereplőket elárasztják olyan, megmagyarázhatatlannak tűnő érzések, amelyek az összképet egy teljesen új perspektívába helyezik. A dramatikus kibontakozás gyakran érzelmi, kapcsolati és spirituális jellegű konfliktusok megmutatkozását teszi lehetővé.

A konfliktusok feloldásában mindig támaszkodunk a 'test bölcsességére', melyet az intuitív és ösztönös mozdulatok, hangadások, felbukkanó közléskényszerek bátorításával segítünk felszínre jutni.

A főszereplő szinte mindig meglepő felfedezésekre jut azzal kapcsolatban, hogy személyes múltja, emlékei, hozzátartozóival való kapcsolatai, hitrendszerei hogyan vetülnek bele sejtjei, szervei , egész teste kapcsolatrendszerébe. Olyan felismerések születnek a játékok során, melyeket egyetlen könyvből sem lehetne kiolvasni. Ráadásul mindezt gyakran mély érzelmi reakciók, katartikus indulati felszabadulások kísérik.

Ez az érzelmi átélés teszi lehetővé a személyes hitrendszer és a testi folyamatok értelemteli összekapcsolódását és ezen keresztül az érzelmi megrekedtség és a feszültségek oldódását.

A valódi megoldás, kibékítés, megbocsátás, támaszadás a főszereplő testi folyamataiban, testi és lelki érzeteiben, érzéseiben kell, hogy végbemenjen. Így elindulhat egy új energetikai mintázat térnyerése, mely a spontán, természetes, öngyógyító folyamatoknak szabad utat enged.

 

 

szemek---korok.jpg

 

                 Tapasztalatok:

 

"Főszereplő témája: férjével babát terveznek, de endometriózisa miatt aggályos a fogantatás sikere, másrészt nagyon komoly menstruációs görcsei vannak, de rengeteget fáj a hasa egyébként is. Szinte állandóan fázik és nagyon gyakran felfázik. A játékban engem kér először, hogy képviseljem a – szerinte – alap problémát, vagyis legyek az ENDOMETRIÓZIS. Bár semmi személyes kötődésem nincs a betegséggel, soha nem volt menstruációs zavarom, a szerep szinte ledönt, azonnal végignyúlok a szőnyegen. Halványan érzékelem a többiek jelenlétét, de nem tudom, ki kicsoda. Egyetlen „gondom”, hogy minél jobban beterítsem a szőnyeget, majd’ szétszakadok a nyújtózástól. Csak annyit tudok, hogy – bár nem esik jól – de terjeszkednem „kell”. Spontán próbálok minden szereplőt legalább megérinteni, testkontaktusban lenni velük. Közben a nagy erőlködésben (hogy minél jobban betöltsem a teret, s minden szervet elérjek) érzem, hogy a többi szerv agresszívnek gondol, el akarnak húzódni tőlem, ami határozottan rosszul esik. A főszereplő egyesével végigkérdez minden szereplőt, akik – mint kiderül – még nálam is rosszabbul érzik magukat. Mindannyian menekülnének tőlem, de mondják, hogy már nincs hová. Főszereplő a PAJZSMIRIGY-hez fordul, s bocsánatot akar kérni tőle (hogy nem figyelt rá eléggé), mire az kifakad: „Mit akarsz itt? Azt hiszed, csak úgy bocsánatot kérsz, és azzal el van intézve, hát tudd meg, hogy NEM! Figyelj már végre CSAK rám! Mit rohangálsz össze-vissza? Mit téped magad ezerfelé? Mit akarsz tulajdonképpen?” És ahogy PAJZSMIRIGY egyre jobban lovalja bele magát, szinte lemerevedek, nem terjedek tovább, csak „figyelek” és valahogy együtt érzek PAJZSMIRIGY-gyel. HASNYÁLMIRIGY szintén csak azt várná, hogy jusson figyelem és szeretet végre rá is. HÓLYAG szintén magányos és fázik. Én közben – bár még kifeszítve fekszem – de már lazulnak az izmaim. Az igazi fordulat akkor következik be, amikor a főszereplő felismeri és ki is mondja: „Tényleg ezt csinálom, csak kapkodok, rohanok, semmire nincs időm. Fáradt vagyok, elegem van, változtatni akarok!!!” Először PAJZSMIRIGY-et kérdezi, mit szeretne, mire lenne szüksége, majd sorban HÓLYAG-ot és HASNYÁLMIRIGY-et. Mire hozzám érne, én már magzatpózba összehúzódva, teljesen megnyugodva, szinte alvó állapotban fekszem a szőnyeg közepén. Csak annyit válaszolok kérdésére, hogy végre visszatértem, ahová való vagyok, itt jól érzem magam. Minden rendben, csak még kicsit pihenni szeretnék. A játék végén a főszereplő minden szereplőt megölel, egyesével figyelmet szentel nekünk, ami melegséggel tölt el. Bizonyos idő után a szereplők teljes megelégedésével a játék szinte spontán befejeződik." 

 

"Azt a feladatot kaptuk, hogy beszélgessünk saját testünkkel, melyet egy másik ember fog megjeleníteni. Szemben álltunk egymással, én kezdtem a beszédet. Még meg sem szólaltam, már könnybe lábadtak a szemeim. Ahogy megéreztem, hogy ott állunk csak mi, és minden más megszűnt körülöttünk. Bensőséges kapcsolat volt már szavak nélkül is. A mondatok nehezen jöttek. De aztán elindult. Elmondtam neki, hogy 42 évig azt hittem én szolgálom őt, de most jöttem rá, hogy ez éppen fordítva van. Megköszöntem neki, hogy ennyi mindent megtesz értem és kértem, hogy a mostani állandósult üzeneteit próbálja meg számomra érthetőbben kifejezni.

 

uj-enerdias-gyermekarc.jpg

 

"A főszereplő mindkét csípőízülete fáj, különösen a baloldali okoz rengeteg gondot. Akadályozza a mozgásban, munkavégzésben. Igazából egész élete a csípőproblémák körül forog, ami már az állandó fájdalomnál is jobban zavarja. A szomatodráma játékban a következő szereplőket kéri fel: COMBCSONT, VÁPA, és „Ami köztük van” (AKV). Beállítja a képviselőket: VÁPÁ-t a szőnyeg közepére összekuporodva leülteti, COMBCSONT-ot a háta mögé szólítja és ráborítja, AKV-ra viszont rábízza, hogy keressen magának helyet „valahol”. Egy lépést hátrálva néhány percig csak figyeljük a szereplőket, mozgásukat, reakciójukat. COMBCSONT szinte betakarja, látszólag agyonnyomja VÁPÁ-t, AKV viszont nem találja a helyét. A főszereplő érdeklődve AKV-hez fordul, akiből szinte kitör, hogy „kirekesztett vagyok, nincs itt helyem”. A főszereplő azonnal sírva helyesel, hogy „igen, ez vagyok én, pont így érzem”. Egyértelműen azonosul AKV-vel, s a nélkül, hogy a másik két szereplőt megkérdezné, megkéri, hadd álljon be a helyére. A helycsere megtörténik, s szinte szó szerint elismétli, amit képviselője mondott, s újra megerősíti, hogy ez az AKV ő maga. Felismeri, hogy COMBCSONT az apukája, VÁPA az anyukája. Meg is indokolja: „Apu pont így uralja Anyut, rátelepszik, levegőt sem hagy neki, nekem meg semmi esélyem a közelükbe kerülni.” A főszereplő először COMBCSONT-hoz fordul, aki nagyon kedvesen, türelmesen azt mondja, hogy nincs a helyén, úgy érzi hisz neki kellene belül lenni, szerinte egyszerűen helyet cseréltek, nem is tudja hogyan, miért. Igen, most már a főszereplőnek is feltűnik, ami első pillanattól szembetűnő, hogy a COMBCSONT öleli körbe a VÁPÁ-t és nem fordítva, ahogy annak anatómiailag lenni illene. Csodálkozik is, hisz ő állította be így a szereplőket. Ezek után VÁPÁ-hoz fordul, aki megerősíti, hogy nincs a helyén, bár őt igazán nem zavarta az addig ránehezedni látszó COMBCSONT, nem érzi tehernek, de szívesen megfordulna. Kinga rögtön beleegyezik a cserébe, a két szereplő spontán megfordul, VÁPA átöleli, befogadja COMBCSONT-ot, s kedvesen, szeretettel szinte teljesen egyszerre hívják maguk közé a főszereplőt, vagyis AKV-t. Ő beül közéjük, s rövid helyezkedés után mindhárman megelégedve, egymásnak dőlve, fellélegezve egyöntetűen megállapítják, hogy a helyükön vannak. Néhány percre ebben a mindenki számára megnyugtató helyzetben maradnak. Szépen lassan bontják a képet, s a főszereplő öleléssel köszönetet mond minden résztvevőnek." 

 

HÁLÁS KÖSZÖNET DR. BUDA LÁSZLÓNAK!