Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állami iskoláink

 Szent-Györgyi Albert 1930-ban írta a következő sorokat:

"Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér.

És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük.
... Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka).
És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom."

A gyerek-faragó (állami) iskola vajon mit farag a gyerekből...és marad-e valami a gyerekből, ha sokáig faragja?

Mi a gyerek az iskola számára? - faragni-való alapanyag.

Ráadásul egyen-faragója van, mindenkinek ugyanakkora lyukon kell átférnie. Ahogyan mindenkinek ugyanannál a nagy multicégnél, ugyanolyan íróasztaloknál, és ugyanolyan gépszalagok mellett kell majd görnyednie. Jobb, ha időben megszokja a ketrecet. Hogy ebben az egyforma-szép-új-világban majd milyen szerepet tölt be a gyermek, azt az iskola már előre-vetíti, előminősíti, beszoktatja:


- A szépen, pontosan illeszkedő, kiválóan faragható gyerekekre, akik maguktól faragják magukat, egy 5-ös számot írnak, ami azt jelenti: - nagyon sikeresek - vezetőknek alkalmasak. Ezért hajtanak a szülők arra, hogy a gyerekük ebbe a pozícióba kerüljön, mert az egyformaság-világában ez jobb helyet jelent a hierarchiában, ezért tanulnak velük még 8 óra iskola után is este, és hétvégén, és a tanárral szövetkezve ezért kérik számon a saját gyerekeiket, ha rosszabb jegyet kapnak, mert sikeres faragványokat akarnak látni.


- A még könnyen faragható jól illeszkedőkre egy 4-est biggyeszt az iskola: - ők jó középvezetők lehetnek, - üzeni ezzel


- A kevés munkával a lyukon áttuszkolhatókra a 3-ast írják, - a munkások tömege,
- A meg kell szenvedni velük, hogy egyáltalán átférjenek a lyukon - gyerekekre a 2-es szám kerül, - betanított munkák, segédmunka
- És végül vannak azok, akiket nem lehet a lyukon áttuszkolni. Nem férnek át. Valamiért "nem faraghatók", ők az 1-esek, akiket az iskola selejtnek minősít, - a semmire nem alkalmasak - és újra-és újra arra kötelezi őket, hogy fussanak neki a lyuknak...ugyanannak a lyuknak, amin ő nem változtat semmiképpen. Hiszen ő a faragó, és a lyuk az szent és sérthetetlen. Ő a mérce. Megbukni az iskolában ezért teljes kudarc a gyerek, és a szülők számára.
Miután pedig az iskola teljesen öntudatlan arra, hogy mit csinál, ezért az ilyen selejtért a felelősséget sem vállalja – annak ellenére, hogy napi 8 órában neki nem sikerült kifaragnia az alapanyagot. Az EGYesekért, a bukottakért, a lyukon át nem fértekért, a non-konformakért, a magatartás-zavarosakért, a „másokért”...a szülők a felelősek – állítja az iskola. Szerinte őket otthon nem faragják elő eléggé ahhoz, hogy átférjenek a lyukon. Ezt a szülők a saját kudarcukként élhetik meg ilyenkor. Az iskola, és az 5-ös szülők az ilyen családokat lenézik és felelőtlennek tartják. Pedig csupán a saját tudattalan felelőtlenségüket vetítik ki, projektálják ilyenkor ezekre a „bűnbakokra”, akik a polaritás másik végén vannak, és így megtapasztalhatják a nyáj kiközösítését.
Amikor a gyerek eltölt egy bizonyos időt az iskolában, rájön, hogy egy „faragóban” van, ahol őt faragják, és erre többféleképpen reagál. Nagyjából éppen úgy, ahogyan a szülők azt elvárják tőle. A motivált, sikeres szülők gyerekei motiváltak, sikeresek, -ha mintakövetők, vagy a magukat sikertelennek érző, motiválatlan szülők gyerekei, ha a szülő rájuk vetített elvárásának megfelelve – ellenprogramot futtatnak. Ők általában azok a gyerekek, akik ezen a módon akarják elérni a szüleik, tanáraik szeretetét, figyelmét. Ezek a gyerekek versenyben állnak a szüleikkel, testvéreikkel, az osztálytársaikkal, és harcolnak a sikerért. Nekik kell a „legjobbnak, legokosabbnak, ügyesebbnek, leggyorsabbnak lenni..”

Ha egy „motiváló tanárt” kapnak, akkor a gyerekek megtáltosodhatnak a jó jegyek, a jutalom reményében. Csakhogy a motiváció ebben az esetben egy tudat alatti érzelmi zsarolás: nagyon boldog vagyok, és nagyon szeretlek, HA okos, ügyes, szorgalmas...stb vagy – üzeni a tanár (persze ő maga nem tud erről). Ez a feltételhez kötött a szeretet, figyelem, - ami répaként lóg a gyerek előtt. Akkor teszi boldoggá a tanár nénit, a szülőt, ha jól teljesít. És mert vágyik erre a szeretetre, figyelemre – megfelel, és elkezd jól teljesíteni, sőt harcolni, hogy legyőzze a répáért versenybe szálló többieket. Amelyik gyerek nem száll be ebbe a játékba, versenybe, az unatkozik, motiválatlannak tűnik, és kihullik. Rajtuk szomorkodik a tanár, és javításra, fejlesztésre szorulónak tartja őket. Az ilyen „motiváló tanár” nagyon sikeres az iskola szempontjából, és a feltételes szeretetet-figyelmet alkalmazó szülők számára is a legideálisabb megoldás a gyerekeik taníttatására, mert az értékrendszerük megegyezik. Mindez persze egy tudattalan játszma, amiről sem a tanár, sem a szülők, sem a gyerekek nem tudnak. Mégis mindenki érzékeli, és valahogyan reagál rá.

Ilyen a hierarchia piramisa az elme számára, amit az iskola tükröz, amire felkészíti a gyerekeket. Olyan tanárok tanítanak az iskolában, akik maguk is részei ennek a hierarchizált piramisnak, szigorúan szabályozott - számonkéréssel párosuló - munkakényszer alatt szenvednek, amit a kinevezett főnökük, az igazgató köteles végrehajtani, őt pedig a kerületi tanfelügyelő felügyeli...stb. Ma már minden percükről be kell számolniuk a felettesüknek, még a szünetekről is. Ez a totális kontroll állapota az iskolákban. Az állami iskolákban a tanár nem szabad, hanem szigorúan ellenőrzött kötelesség-teljesítő, ezért a legjobb szándéka ellenére sincs nagy mozgástere. Nem ő a főnök. Ha beszélgetni próbálsz egy felvilágosultabb tanárral, azonnal a tantervre, a számonkérésre hivatkozik, amivel ugyan nagyrészt nem ért egyet, mégis meghajlik előtte, és inkább a gyerekeket is próbálja áttuszkolni a lyukon – mert így legalább van állása. A többiek érvei időnként egyenesen nevetségesek: második osztályos tanítónéni azzal riogatja a szülőket, hogy az a gyerek, amelyik hármas dolgozatot ír környezetből másodikban, az nem tud majd megfelelni a felvételin.

Ha eddig nem értettük, miért van szükség 45 perces órákra, fegyelmi szabályokra, megfélemlítésre - akkor is, ha ezt a gyerekek nem bírják....azért, mert ez egy "hozzászoktató-faragó" intézmény-rendszer, aminek az egyen-birka, a "minta-bio-robot" létrehozása a célja.
Persze ez megütközést válthat ki belőled, ha magad is az egyen-világ faragott munkása vagy, és még nem állsz az összeomlásod szélén. Akkor az iskolát egy nagyon hasznos, az életre felkészítő intézménynek fogod látni....és ez rendben van....neked, miattad van és működik, és pontosan azért létezik, mert neked még szükséged van rá. A gyerek faragásának nagy részét - amivel felkészíti erre a robotvilágra - elvégzi helyetted - és ez hasznos valóban. Mindez a Te munkádból, adódból történik így, és biztosítja a következő generáció jól-faragott robot-társadalmát.

Vannak azonban, akik ezen a hierarchián kívül, azon túl élnek. Nincsenek előre elrendelt szerepeik. Nem az egyen-világban léteznek, - és nem is az abban való túlélésre készülnek - hanem felvállalják annak a felelősségét, hogy maguk írják a valóságot. Ezeknek a "nem faraghatóknak", kilógóknak, öntörvényűeknek - szülőknek és gyerekeknek - találták ki a magán-iskolákat, a magántanulóságot, és ezek a szülők-gyerekek hozzák létre azokat a magán-kezdeményezéseket, amelyek megfelelnek a szabadságuknak, a tudatossági szintjüknek. Ezeket az egyen-rendszer nyilván nem támogatja, ezért azokat a "nem faraghatók" maguk tartják fenn, éltetik, működtetik. Ezeken a "szabad tereken" a kreativitás virágzik, mert nincsen faragás-kényszer, egyen-lyuk-mérce, címkézés.

Szerencsére vannak még olyan EGYéniségek, akik nem hagyják magukat faragni. Az ilyeneknek nem ideális terep a hagyományos iskola, és ha már túl van a család a saját poláris szerepei megtapasztalásán, akkor indokolt az élettér-váltás, a „szabad terekre” lépés.

2014. 02. 25.

Z

O

É

 
 

Profilkép


 

Képgaléria


Elérhetőség

Alternatív gyógymódok

Ez az oldal azért jött létre, hogy minél több ember tájékozódhasson az alternatív és holisztikus gyógymódokról.
Ha további kérdése van, szívesen állunk rendelkezésére!





egyogymod@gmail.com

Hírlevél



Archívum

Naptár
<< Június / 2018 >>


Statisztika

Most: 2
Összes: 119629
30 nap: 2987
24 óra: 96